Small Grey Outline Pointer

2013. december 14., szombat

20. Ami a síromig elkísér



Na sziasztok!
Nem fogok most ide semmi értelmeset írni, mert van egy ilyen 'a faszomba' hangulatom, úgyhogy most inkább nem is mondanék semmit sem. :D
A gépem egész nap szarakszik, valamint mindenki a nyakamba mászott ma, és már öt óra elmúlt, pedig saját magamnak megfogadtam, hogy három előtt hozom, de mindegy, a lényeg, hogy itt vagyok, meg a rész is, meg minden...
Csók,
J.

Felnevetek, mikor Kyle még gyorsabb sebességre kapcsol, a szél belekap a hajamba.
Úgy érzem, mintha minden gondom ott hagytam volna a ház előtt, most nem létezik más, csak a száguldás, és én. 
A szél, ahogy a fülembe süvít, és a csilingelő nevetésem, amit elnyom a motor gyönyörű hangja.
Karjaim automatikusan fonódnak szorosabban a feketehajú srác dereka köré, az alattunk lévő szupergyors csoda pedig folyamatosan lassulni kezd, majd megállunk egy óriási fehér ház előtt.

Szóval, házibuli, gondolom, miközben lehúzom a fejemről a bukósisakot, és lepattanok Kyle mögül. Most, hogy nem vonja el a figyelmem a száguldás, kissé feszéjezőnek érzem a közelségét. Még kell egy kis távolság…
Mosolyogva száll le ő is a csillogó Harley Davidson-ról, és a kezem megfogva húz a hatalmas építmény felé.

Belépünk, a tömeg rohadt nagy, és ijesztő a sok homályos tekintetű punk, és rocker. Az ajtó mellé valaki odahányt, átlépek rajta, és megpróbálok nem foglalkozni az figyelmen kívül hagyhatatlan ténnyel, miszerint itt vagyok, teljesen védtelen, egy ilyen házban, ahol Kyle-on kívül nem ismerek senkit sem.

Bájmosollyal az arcomon nézek a házigazdákra, egy huszonöt év körüli sráccal rázok épp kezet, fekete trikója láttatni engedi televarrott karját, szakadt, kissé sáros farmere igénytelenebbé teszi külsejét, mint amilyen valójában lenne. Alsó ajkában piercing csillog, a bal szemöldökében szintén. Füléből pedig nem hiányozhat a fültágító, első ránézésre talán egy kicsit ijesztőnek tűnhet, de rám mosolyog, sötétbarna szeme kedvesen csillog, és simán el tudom képzelni egy kiscicával a kezében. Gyengéden elengedi a kezem, miután bemutatkozott.
A következő pillanatban egy fekete hajú, kissé talán olasz beütésű lány tolong át a tömegen, majd büszkén megáll Chris – alias tetkós állat – mellett, és puszit nyom az arcára.
- Els, ő itt Jasmine – dörmögi a kétajtós szekrény méreteivel rendelkező srác, mire az Els-nek becézett lány mosolyogva nyújt kezet.
- Elena – mutatkozik be, hangjából még a bömbölő zenén keresztül is kihallom a kedvességet. Visszamosolygok, még egyszer elismétlem a nevem, majd pár szó után Kyle a konyhába húz, hogy szerezzünk magunknak valami innivalót.

- Jessus, mennyi ember! – fújom ki az eddig benntartott levegőm, miután sikeresen beverekedtük magunkat a helységbe.
Kyle magától értetődően nyitja ki a hűtőt, mintha a sajátja lenne, amiből arra következtetek, nem először van itt, tudja, mit hol talál.
Kiemel egy doboz sört, meg pár felismerhetetlen, felirat nélküli üveget, majd elvesz egy műanyag poharat a pultról, és minden szart összeönt bele.
- Ez mi? – nézek összeráncolt szemöldökkel, amikor a kezembe nyomja azt.
- A koktélod. Kyle titkos receptje alapján – vigyorodik el, mire kételkedve nézek rá. Szerintem viszont csak összedobált mindenféle löttyöt, ami épp a keze ügyébe akadt, nincs itt semmiféle recept.
Minden mindegy alapon belekortyolok az italba, meglepődve tapasztalom, hogy nem is olyan rossz. Legalábbis, ahhoz képest nem, mint amilyenre számítottam.

Megiszom a „koktélom”, egy pár pohár után már sokkal könnyebben megy a feloldódás, a járás viszont egy picit nehezebben.
Nem figyelek arra, hogy Kyle hova húz, egyre beljebb kerülünk a tömegben, de engem csak az érdekel, hogy fel ne bukjak a saját lábamban.
Nem figyelek arra, hogy izzadt testek préselődnek hozzám, sem a villódzó fényekre, egyedül a lépéseim ütemességére koncentrálok, a csípőm már önállóan mozog a zene ritmusára.
A srác, aki eddig magával vonszolt át a tömegen, egyszer csak megáll, majd szembefordul velem, karjaimmal végigsimítok a mellkasán, nem lévén tudatában annak, amit éppen csinálok.
Valahogy nem uralom már a mozdulataim, a zene irányít, az agyam pedig kikapcsolt.
A két pohár pia miatt vonaglik úgy a testem, ahogy, a cigi füst illata, valamint mások, és a saját izzadtságom pedig beleissza magát a ruháimba, de nem foglalkozok vele.
Egyedül arra figyelek, hogy egyszerre ringatózzak a vonagló tömeggel.

A DJ vált, egy kicsit tombolósabb zene hangzik fel a hangszórókból, az első ütem alapján felismerem, mi az.

Egy hatalmas nyári sláger, a dal, amit mindenki ismer, és szeret. Aminek a szövegét a körülöttem lévő összes ember kivétel nélkül, egybefüggően ordítja.
A tömeg megőrül, ugrálnak, rátaposnak a lábamra, de nem érdekel, egyhelyben állok, mert nem bírok mozdulni. Nem tudok táncolni, énekelni, a köd, ami eddig körbelengett, egy másodperc alatt foszlik semmivé.
Úgy érzem, a tömeg valósággal kilök magából, Kyle eltűnik a látókörömből, biztos valahol tombol, nem érdekel.
Sodródom, egészen az ajtóig, ahol a fogason megtalálom az általam odaakasztott bőrdzsekim, és kibukdácsolok az ajtón.

Nem szóltam Kyle-nak, hogy lelépek, de nem izgat. Semmi sem izgat azon kívül, hogy minél messzebb kerüljek a daltól, az emlékeimtől, és a végzetes hibámtól, ami valószínűleg a síromig elkísér majd.
- I love it – hallom egyre távolabbról, futásnak eredek, és csak most veszem észre, hogy mindjárt lefagynak a lábaim.
Ez a tény pedig arra késztet, hogy még gyorsabb sebességre kapcsoljak.
Futás közben megtörlöm az arcom, most tűnik fel, hogy megállíthatatlanul folynak a könnyeim.

Nem vagyok messze az otthontól, gondolom, miután csekkolok egy sarkon álló utcatáblát.
Már nem hallom a zenét, de a ritmusa ott dübörög a fejemben, pedig már messze járok a háztól is.

- Szia édes, nincs kedved egy bulihoz? – hallok a hátam mögül egy mély férfihangot, amely megállásra késztet.
- Inkább nyalogatok kaktuszt – mondom szerintem normális hangnemben, miközben megfordulok.
- Tessék? – emeli meg a szemöldökét. Végignézek rajta, koszos munkásnadrágot visel, hozzáillő dzsuvás pólóval, valamint többnapos borostával.
- Csak annyit mondtam, nem, ha lehet, ezt most kihagynám – mosolyodok el gúnyosan, és nem foglalkozva a mögöttem felhangzó kiabálásokkal, sarkon fordulok, és újra szaladni kezdek.
Haza, minél előbb haza.

4 megjegyzés:

  1. Megint fenomenális!!! XD csak azért irok ennyit most mert izgulok az X-faktorért.. és hát később jövök irok még de most szétizgulom a fejem... xDDDD

    VálaszTörlés
  2. Á, nem nyerték meg, szégyen-nem szégyen, elbőgtem magam...
    Mindegy, köszönöm drága. <3
    Imádás, J.

    VálaszTörlés
  3. szia!Nagyon jó lett kíváncsi leszek mit mond(ha mond valamit) Jasmine hogy szaladva ér haza.Na Jas csak nem szeretne majd motorozni?XD Ahhoz képest hogy ez a rész "szomorú" hangulatúra sikeredett fel nevettem a jó öreg kaktuszos viccen.Aranyos volt a kiscicás.Én is találkoztam ilyen sráccal, szóval ugyan azt éreztem mint Jasmine.Várom a kövit!
    Puszi:Aliz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Na, hát az majd kiderül, hogy mi lesz, lakat a számon. :D
      Én imádom az ilyen tetkós pasikat, sokszor gyengédebbek, mint a többi. Meg totál aranyosak. :D
      Holnap hozom.
      Imádás, J. <3

      Törlés