13. Első utolsó

 Sziasztok! Úgy döntöttem, még ma este közzéteszem a részt, mert jó napom volt, és jó kedvem van, és kész van, akkor meg miért ne?
Parázok. Őszintén, mert... Csak mert már a blog kezdete óta erre a részre várok, és... Aj, majd meglátjátok, na. :D

Hagyjatok nyomot magatok után! (:

Csók a családnak,

J. xx

(( U.i. Megnyertem!!!! ))

 

Átverekedjük magunkat a hatalmas tömegen, bár kívülről nézve úgy tűnik, egy gombostűt nem lehet már bepasszírozni az izzadt testek közé, Harry ezt az állítást megcáfolva lökdösi könyökkel, tenyérrel, és ha kell, még térddel is az embereket, csak, hogy szabad utat csináljon nekünk.

Félig összeölelkezve dülöngélünk, mikor kijutottunk a hullámzó tömegből. Tudod, ez az a tipikus „részeg vagyok, támassz meg!” helyzet, így egymásba kapaszkodva, lassan, de biztosan odaértünk a mi kis eldugott boxunkhoz.

Megbotlok a saját lábamban, Harry-nek pedig kicsit késik a reflexe, így simán el is taknyoltam volna, ha nem épp abban a pillanatban érünk oda az asztalunkhoz, így sikeresen Lou nyakába borulok.

Ijedten fordul hátra – már amennyire a ránehezedő súlyom engedi -, mire röhögve csimpaszkodok a nyakába.

- Lou – ejtem ki enyhén artikulálatlanul a nevét, megpróbálva túlkiabálni a zenét.

- Részeg vagy – közli Liam, akit csak most veszek észre, a Louis-val szemben elhelyezkedő oldalon foglal helyet.

- Csak egy kicsit – motyogom, miközben a mutató-, és hüvelykujjam segítségével mutatom azt a „kicsit”.

- Hazamegyünk? – kérdezem pár perc múlva, még mindig Louis nyakát ölelve.

- Te már kész vagy, úgyhogy neked tökmindegy – röhög ki jóízűen Niall, mire megpróbálom megcsapni, csak sajnos, a kezem nem úgy mozdul, ahogy én szeretném, aminek következtében ujjaim csak a levegőt hasítják. Összezavarodva nézek magam elé, és érzem, hogy Lou válla remeg alattam a visszafojtott röhögéstől.

- Szerintem menjünk, amúgy is lapos ez a buli – néz körbe Harry feszengve, mintha keresne valamit, vagy, mint aki fél attól, hogy hirtelen felbukkan egy nem kívánatos személy körülöttünk.

Összeráncolt szemöldökkel meredünk rá, majd Niall kitárja a karját, körbemutatva a helységben nehézkesen elférő rengeteg nem épp józan emberen. Akik nem mellesleg mind jól érzik magukat.

- Jó, te is részeg vagy – hagyja rá Liam, mire felröhögök. Nem tudom miért, hisz ez nem is volt olyan vicces megnyilvánulás. A koktélra fogom.

- Na, jó – mondja Lou, majd elkezdi lefejtegetni a karjaim a nyaka körül – menjünk, majd otthon folytatjuk a partizást – nem látom, de a hangjából kihallom a vigyort.

- Ha Tommo-nak vannak ötletei, az már régen rossz – vág ijedt arcot Niall.

Két perc múlva már Liam húz kifelé a tömegből, minél hamarabb ki akarok már jutni innen, szükségem van a friss levegőre.

Megcsap a hűvös, mikor végre kilépünk az ajtón, bent megizzadtam, ami most rám fagyott, legalábbis én így érzem.

- Oké vagy? – kérdezi Li, miközben izmos karját lazán átdobja a vállamon.

- Ühüm – hümmögök, és nekidőlök az oldalának, majd lehunyom a szemem egy pillanatra. Szerencsére annyit nem ittam, hogy ne legyek képes a sétálásra, sőt, véleményem szerint a járásom elég magabiztos. Legalábbis ahhoz képest…

Elindulunk arrafelé, amerről emlékeim szerint jöttünk is, nem sietünk, Li engem ölel, és valamilyen szinten melegít is, hisz hiába van nyár, ma éjszaka akkor sincs túl nagy kánikula.

Lassan, kisebb csordaként gyalogolunk az utcán, miközben Harry mellettem sétálva magyaráz mindenféle faszságokról.

- …És akkor majd írunk egy ilyen dalt is az új albumra, és jó rockos lesz, mert lesz benne egy olyan rész… - és akkor elkezd énekelni. Mindenféle zagyvaságot arról, hogy botladozunk az utcán, aztán meg éneklünk, és, hogy kövessem. Aha, jó. Bár, kötve hiszem, hogy holnapra emlékezni fog a kitűnő dalötletére, olyan szinten lesz csak másnapos. Mondjuk, most teljesen fel van tőle dobódva.

Fokozatosan érzem, hogy józanodok, a friss levegő mindig is jót tett nekem ilyen esetekben. Harry is egyre kevesebb baromságot beszél, és már nagyrészt értem is azt, amit mond, viszonylag tisztábban képzi a szavakat. Na, csak haladunk.

És tényleg, nem csak a józanság felé haladtunk apró lépésekben, hanem a ház felé is, pár pillanat, és a kapu előtt állunk.

Louis vigyorogva teszi bele a kulcsot a zárba, már egyáltalán nem szédelgek, az a pár kör koktél a fél óra sétálás után ki is szállt a fejemből.

- Jaj, nyisd már ki! – nyöszörög Niall, tíz perce azt hajtogatja, hogy neki mennyire kell pisilnie. Nem értem, miért nem állt be az egyik bokor mögé, és végezte el ott a dolgát, hisz ő pasiból van, neki könnyű. Finnyás.

- Na, szóval – mint mindig, most is Louis-nál van a szó, egyértelmű, hogy ő a legtöbb hülyeség értelmi szerzője. Meg általában a kivitelezője is.

- Felelsz, vagy mersz – vigyorodik el, majd ismerteti a mindenki által alapból ismert szabályokat, valamint, hogy ő csakis azért választotta ezt a játékot, mert még alig tudnak rólam valamit. Aha. Hogyne Lou, etess mást a hülyeségeiddel. Már most látom a fején, hogy konkrét „megszívatási terv” rajzolódott ki az agyában.

Egy vodkásüveg, és aki felé a szája fordul, válaszol az egyszerűnek tűnő kérdésre; Felelsz, vagy mersz? Majd véghezviszi a számára kiszabott feladatot, vagy levesz magáról egy ruhadarabot. És ilyenkor csap fejbe a gondolat, hogy mégis mi a francért vagyok én egy szál rövidnadrágban és pólóban, és miért vettem le a bőrdzsekit. Még a játék kezdete előtt gyorsan felkapok egy pulcsit a fotel háttámlájáról, és magamra húzom, amit mindenki, kivétel nélkül mosolyogva néz végig.

Előre félve a következő pár órától ülök le a kis körbe, Liam és Zayn közé, és összehúzom magam, csak, hogy ne engem találjon meg az a hülye üveg.

Valószínű, iszonyat peches vagyok, vagy egyszerűen csak béna, mert az első forgatásnál nálam áll meg a palack. Halk szitokszó hagyja el a szám, majd fájdalmasan nézek körbe.

- Jas! – mosolyog Lou angyalian – felelsz, vagy mersz?

- Öhm, felelek.

- Ez nem lepett meg – vigyorog, mire küldök felé egy szúrós pillantást.

- Szűz vagy? – kiáltja be Niall, mire szemöldökömet felhúzva emelem rá a tekintetem.

- Parancsolsz?

- Szűz vagy?

- Vízöntő – vigyorgok rá, egyáltalán nem hozott zavarba a kérdésével, pedig tudom, hogy arra pályázik. Sőt, az összenézéseikből sejtem, hogy ez egy „Szívassuk Jasmine-t” est lesz.

- Nem válaszoltál normálisan, vegyél le valamit! – veszi át a szót Tommo.

- De hát… - kezdek bele, de nem engedik befejeznem, öten egyszerre kezdenek hadoválni arról, hogy ez a szabály, meg az a szabály. Félpercnyi fejkapkodás után puffogva dobom át a pulcsit a szoba másik felébe, egy „akkor meg kapjátok be!” szófordulattal kísérve. Zayn elégedetten bólint egyet magának, és a többiek is tudomásul veszik, hogy újra csak pólóban vagyok. Megfogom az üveget, és pörgetek rajta egyet.

Negyed óra múlva Harry póló és zokni nélkül, egy szál farmerben ücsörög, és a fiúk többségén sincs már felső. Kivéve Louis-t. Ő eddig mindent bevállalt, de komolyan. Még pirospaprikát is evett evőkanállal. Igaz, még egy kicsit most is vörös a feje, de akkor is megcsinálta.

- Te teljesen hülye vagy? – röhögök Liam-re, aki azt mondta, fussak végig meztelenül az utcán. Csak azért ilyen, mert most már le kéne vegyem a nadrágom. A kis szemét.

- Tudom, hogy látni szeretnéd a kiscicás bugyim – nevetek, miközben felállok, és kigombolom a farmersortom. A srácok kivétel nélkül elkerekedett szemmel nézik, ahogy minden gátlás nélkül húzom le a nacim, csak azzal nem számoltak, hogy a pólóm férfi méret, minek következtében leér a combom közepéig.

- Hát. Ezt megszívtuk – húzza el a száját Niall, mire megint felröhögök. Körbepillantok, és mintha Harry arcán egy kis megnyugvást látnék átsuhanni. Liam-én pedig határozott büszkeséget. Játékosan csapom vállba, mikor átölel, de kapálózó kezeimmel mit sem törődve nyom egy puszit a fejem búbjára. Mert ő találta ki, most akkor már ne puszilgasson. Vajon mit csinált volna, ha mégis megmutatok bármit a fiúknak? Hisz mostanában úgy véd, akár egy kis féltett virágszálat. Kuncogva enged el, hogy újra megforgathassam azt a szart.

Eddig valami hihetetlen szerencsém volt, hisz egyszer sem fordult felém az üveg szája, egészen eddig a pillanatig. És valahogy érzem, hogy most nem menekülök, már csak pólóban vagyok, és ennél lejjebb már csak elvből sem vetkőzöm egy csapat pasi között.

- Jassie – vigyorog Louis, már ő is félmeztelen, így láttatni engedi „It is what it is” feliratú tetkóját a mellkasán, ami nekem kifejezetten elnyerte a tetszésem.

- Lökjed! – emelem a kezeim az arcom elé, előre félve a feladatomtól. Mert hülye fejjel természetesen azt válaszoltam, hogy merek. Ó, hülye, hülye Jasmine!

- Csókold meg Harry-t! – közölte, mire a szívem dobbant egy hatalmasat, majd kihagyott egy ütemet, azt pedig sok, egyenetlen, apró dobbanás követte. Elkerekedett szemmel ejtettem le a kezem az arcom elől, majd pislogtam pár zavarodottat.

- He? – nyögtem.

- Hallottad – vigyorgott rám. Hú, holnap de megverem ezért.

Na, jó. Mérlegeljünk! Vagy leveszem a felsőm, és egy szál fehérneműben parádézom végig az estét erősen hormontúltengésben szenvedő pasik társaságában – amit már csak a büszkeségem miatt sem teszek meg -, vagy megcsókolom Harry-t. Nem mellesleg Lou azt is kihangsúlyozta, hogy tartson minimum tizenkét másodpercig. Szuper.

Sóhajtok egyet lemondóan, majd négykézlábra állva odakúszok Harry mellé. Ő egyáltalán nem tűnik úgy, mint akinek ellenére lenne az egész, sőt, kifejezetten bíztatóan mosolyog rám.

Közelebb hajolok, a szívem őrült tempót diktál, a vér dobog a fülemben, és az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy a szobában lévő összes ember hallja a hangos dübörgést a mellkasomban.

Már alig két centi választja el az ajkaink, érzem leheletét a bőrömön, egy hirtelen sugallattól felbőszülve emelem fel hirtelen a fejem, és ajkam az övéhez érintem. Óriási kezét az arcomra teszi, ujjaival félig a hajamba túrva. Érzem, ahogy elmosolyodik, mikor még közelebb húzódok, majd az eszem elveszítve fogaim közé veszem alsó ajkát. Nem tudom, miért csinálom, egyszerűen csak teszem, amit a mindjárt kiugró szívem szeretne. Férfias nyögés hagyja el ajkait, egyik tenyerét a derekamra vezeti, így húzva még közelebb magához. A másikat még mindig az arcomon pihenteti. A tudatalattim figyelmeztet, hogy már rég letelt a kiszabott idő, de az agyam leghátsó részébe száműzöm a kis hangocskát, nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat. Nem tudom, mióta csókolom már, és most határozottan részegnek érzem magam, nem bírok elszakadni telt, halványrózsaszín ajkaitól. Emlékszem, hányszor néztem éjszakánként, ahogy beszélt, hányszor akartam megérinteni, csak sosem ismertem be.

Fogy a levegőm, vészesen, de nem akarom, hogy vége legyen, még ne!

Harry szakítja meg a csókunk, kapkodja a levegőt, ahogy én is teszem, nem nyitom ki a szemeim, szeretném, ha még egy kicsit tartana ez a pillanat. A pillanatunk.

Nyom egy apró puszit az ajkaimra, majd érzem, ahogy megrebben a szempillája, és beengedi a külvilágot. Kinyitom a szemeim, amit először látok, az Hazz gödröcskés mosolya, és csillogó zöld szemei.

Bármennyire is szeretnék most elbújni a sarokba, és csak átgondolni, hogy mégis mi volt ez, nem tehetem.

Nem húzom tovább, alsó ajkamat rágva pillantok körbe, a levegőben szinte vágható a döbbenet. Nyelek egyet, és félve vezetem végig a tekintetem a fiúkon. Louis az első, aki feldolgozta, arcán folyamatosan terül el a mindent elsöprő vigyor.

- Ez több volt tizenkét másodpercnél – közli, és tudom, itt még nincs vége. Minimum még egy hónapig ezzel fog szívatni minket.

Különböző csípős megjegyzéseket tesznek arról, hogy Harry-nek milyen rossz az időérzéke, meg, hogy mekkorát nyögött már.

Részletesen kivesézik csókunk minden egyes pillanatát, én pedig mosolyogva állok fel, és sétálok ki a konyhába. Töltök magamnak az egyik üvegből, amit a bárszekrényben találtam, és iszok rá. A mi első, és valószínűleg utolsó csókunkra.